Ökológiai és Botanikai Intézet

Az intézet 1952-ben alakult a Magyar Tudományos Akadémia kuta- tóintézet-hálózatának tagjaként mint Botanikai Kutatóintézet, majd 1978-tól a Magyar Dunakutató Állomás csatlakozásával az MTA Ökológiai és Botanikai Kutatóintézete néven működött tovább. A kezdetben kis létszámú botanikai intézet fő célja az ország termé- szetes növényzetének megismerése. A vegetációtípusok és tájak részletes leírása mellett hamarosan elkészült Magyarország természetes növényzetének rekonstruált térképe, amely eurázsiai léptékű fejlődéstörténeti összefüggésekbe helyezte a hazai vegetációt.

A társulástani alapkutatási eredmények az erdészetben, gyepgazdálkodásban, valamint a gyomnövényekkel szembeni védekezésben hasznosultak. A Nemzeti Botanikus Kert nemcsak otthont adott a kutatóintézetnek, hanem vezetői és szakemberei maguk is részt vettek a kutatómunkában. A gyűjtemény fejlesztéséhez szükséges gyűjtőutakon és a tudományos munkán kívül nemzetközi szinten is kiemelkedő növényföldrajzi, növényrendszertani és ökológiai eredményeket értek el – mint például a kubai flóra taxonómiai feltárása, Afrika lombosmoháinak katalógusa, a mohaerdők vízforgalmának tisztázása. Az intézetben azóta az edényes növényfajok mellett mohák és zuzmók taxonómiáját, elterjedését, ökológiáját és bioindikációs szerepét is sikeresen kutatják.

A 60-as évek második felétől, a Nemzetközi Biológiai Programba bekapcsolódva, produkcióbiológiai kutatások kezdődtek. Az ambiciózus nemzetközi program a bioszféra szintű anyag és energiaforgalom megismerésére irányult, és fontos szerepe volt a dinamikus szemléletű kísérletes ökológiai kutatások hazai megindulásában. Az intézetben a program keretében szikes és homokterületeken kezdődtek vizsgálatok. Az állomány léptékű működés kutatása megkívánta a növénytani, az állattani, a talajtani és a klimatológiai kutatások összekap- csolását, valamint újabb résztémák kialakulását, differenciálódását, módszertani fejlesztéseket és a terepi körülmények között végzett megfigyelések és kísérletek egységét. Ekkor alakul a gyógynövények hatóanyag-kémiáját és ökológiáját kutató részleg is.

A 70-es években kezdődő, nemzetközi vonatkozásban is úttörő, kvantitatív ökológiai, populációbiológiai, ökofiziológiai és vegetációdinamikai kutatások a következő 25 évben kiemelkedő eredményekkel dicsekedhettek. Ezek közül a legfontosabbak az állomány szintű ökofiziológiai működés szabályozottságára, a természetes társulások leromlásának és regenerációjának populációs mechanizmusaira és a közel egyensúlyi társulások ökológiai niche-relációjának feltárására vonatkozó eredmények.

A továbbra is viszonylag kis méretű intézet folyamatosan bővülő feladatai és tematikai sokszínűvé válása megkövetelte, hogy a kutatók egyszerre többféle szakterületen is jártasak legyenek, sokféle módon kooperáljanak. A vácrátóti intézet családias légköre megteremtette az egymást segítő együttműködés hagyományát, ami különösen a 90-es évek gazdasági válsága idején, a túlélésért folytatott küzdelem során lett fontos. Mindez a kutatások jellegét, szemléletét is befolyásolta. A terepi kísérletes kutatások tervezésénél a kutatók táji, tájtörténeti ismeretei jelentettek előnyt. A nagy léptékű felmérések során pedig felhasználhatóak voltak a fajok, társulások interakcióira, működésére vonatkozó tapasztalatok.

A 90-es évektől kezdődően az intézet meghatározó szerepet vállalt a hazai növényzeti örökség felmérésében, az élőhelyek osztályozásának korszerűsítésében, a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer kialakításában, Magyarország földrajzi kistájai növényzetének leírásában és az inváziós fajokra vonatkozó ismeretek összefoglalásában. Később a spektrum tovább bővült tájtörténeti kutatásokkal, az erdőrezervátumok kutatásával, a természetvédelmi célú erdő- és gyepkezelések és a kapcsolódó hatásmonitorozások kidolgozásával. Az eredetileg természetvédelmi vagy környezetvédelmi célú alkalmazott kutatások számos invenciót hívtak életre (például a dinamikus szemléletű élőhely-térképezés módszertanát vagy a növényzeti alapú természetitőke-indexet). Ennek nyomán az intézet kutatói számos európai és hazai természetvédelmi projektben töltenek be kulcsszerepet és kapnak meghívást kapcsolódó nemzetközi szervezetekbe.

A terepi kísérletes kutatásoknak a nemzetközi hosszú távú ökológiai kutatási hálózatba (ILTER) való bekapcsolódás adott új lendületet az 1990-es évek közepén. A KISKUN LTER 1995-ben alakult a Magyar Hosszútávú Ökológiai Kutatási Hálózattal együtt. (Az LTER a Long-Term Ecological Research rövidítése.) Az észak-amerikai mintára alakult projekt lehetővé tette, hogy a hierachikusan szerveződő ökoszisztémákat többféle léptékben, rendre az adott részfolyamat természetes léptékében lehessen tanulmányozni. A projekt egyik jellegzetessége, hogy a Kiskunság területén ún. táji ablakokban az emberi tájhasználat sajátságait és hatásait is figyelembe véve tanulmányozzák az ökológiai rendszerek viselkedését. A javuló kutatási feltételek lehetővé tették, hogy az intézet nemzetközi klímamanipulációs terepkísérletekbe is részt vegyen. A projekthez kapcsolódóan restaurációs ökológiai kutatások is kezdődtek szintén nemzetközi együttműködéssel. Az LTER kutatások többféle (populáció-, társulásállományi és táji) szerveződési szinten és több diszciplína, illetve kutatóintézet (a növényökológia mellett mikrobiológia, állatökológia, talajtan és klimatológia) összefogásában folytak a század első évtizedében.

2012-től az Ökológiai Kutatóközpont megalakulásával ez a sokoldalúság intézményesült. Újabb pályázati lehetőségek nyílnak meg, bővül az intézet létszáma, nemzetközi kapcsolatrendszere, és ezzel a kutatások köre, módszertani háttere is. Több újabb világszínvonalú terepi kísérleti kutatóállomás létesül. A diverzitás mellett az ökológiai funkciók és szolgáltatások kerülnek a kutatások fókuszába.

A Nemzeti Botanikus Kert

A Vácrátóton, a Sződ-Rákos-patak két partján fekvő Nemzeti Botanikus Kert (NBK) története a XVIII. század második felére nyúlik vissza. A kertről az első említés 1827-ből, a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből származik: valószínűleg egy egyszerű, középnemesi angolkert lehetett itt a XIX. század elején. Az 1842-es katonai térképen már jól látható a kert a kacskaringós útrendszerrel, a tóval és a tisztásokkal, nagyjából a mai kert méretének megfelelően.

Többszöri tulajdonosváltást követően 1871-ben Vigyázó Sándor vásárolta meg a vácrátóti birtokot. A nagyműveltségű gróf, nem sajnálva a költségeket, a kor divatjának megfelelően szentimentális tájképi stílusban alakíttatta át a kertet. Ennek stíluselemeit (tagolt felszín, tórendszer, mesterséges vízesés, tágas tisztások, nagy nyiladékok szélükön különleges színű vagy alakú fákkal stb.) és a kerti építményeket (vízimalom, műrom, sziklaalagút) mindmáig láthatjuk. A XIX. század végére Vigyázó gróf már a növények tekintetében is rendkívül változatos gyűjteményes (dendrológiai) kertet hozott létre. Ez a gazdag élő gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

Vigyázó Sándor 1921-ben elhunyt. Végrendeletében roppant vagyonát (20 millió aranypengő!) – könyvtárát, értékes műtárgygyűjteményét, kastélyait, városi palotáit, sok ezer kataszteri hold földjét – a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. A fia, Vigyázó Ferenc fia halála (1928) után életbe lépett testamentumot oldalági örökösök megtámadták. A hosszú pereskedés után polgári kézbe került kert komoly károsodásokat szenvedett. Az új tulajdonosok felszámolták az üvegházakat, lebontották a 28 szobás, emeletes kastélyt, helyette felépítették a ma is látható udvarházat, és kivágatták a kert jó részét is. A II. világháború alatt és után tovább pusztult a kert, végül a többszöri gazdacserét követően megvalósult az örökhagyók szándéka: az ingatlan az MTA birtokába került. Itt alakult meg a MTA Botanikai Kutatóintézete 1952. január 1-jén.

A modern botanikus kert kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézet hajdani igazgatóhelyettese, Ujvárosi Miklós (1912–1981) professzor. A kert fejlesztésének fő szempontja az volt, hogy az új gyűjteménycsoportok összeállításakor is megőrizzék annak régi formáját. A múlt században készült kertterv felhasználásával helyreállították az eredeti úthálózatot, megtisztították a területet, kitisztították az eliszaposodott tavakat, patakmedret, új műtárgyak, fahidak épültek. A pusztuló növényzet pótlására nagyarányú növényszaporításba kezdtek, és kialakult a négy klasszikus gyűjteményi egység. Nagy ráfordítással és kemény munkával sikerült a kertet olyan állapotba hozni, hogy az 1961-ben hivatalosan is megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt.

A tudományos növénygyűjtemények folyamatos fejlesztésével az 1970-es évek végére a NBK Magyarország messze a leggazdagabb (13 ezer faj és változat) és legjobban fenntartott intézménye lett. Az elmúlt évtizedekben új nagyfelületű pozsgás- és kaktuszház, illetve trópusi üvegház épült, és renoválták a tájképi kerti építményeket is. A magas színvonalú környezeti nevelést a Berkenyeház és a Karbonház, valamint a tanterem, az ismertetőtáblák, tematikus tanösvények és számos kiadvány szolgálják. A fenntarthatóságot szem előtt tartva, saját termálkút révén, geotermikus energia szolgáltatja a fűtést. A korszerűsített öntözőrendszert a Sződ-Rákos-patak táplálja.

A botanikus kert az 1950-es évektől országos természetvédelmi terület, és mint történeti kert országos műemléki védettséget is élvez. 2016-ban elnyerte a Magyar Örökség Díjat.