Ökológiai és Botanikai Intézet

...

A Nemzeti Botanikus Kert

A Vácrátóton, a Sződ-Rákos-patak két partján fekvő Nemzeti Botanikus Kert (NBK) története a XVIII. század második felére nyúlik vissza. A kertről az első említés 1827-ből, a Géczy család 1846-ig tartó földbirtokosságának idejéből származik: valószínűleg egy egyszerű, középnemesi angolkert lehetett itt a XIX. század elején. Az 1842-es katonai térképen már jól látható a kert a kacskaringós útrendszerrel, a tóval és a tisztásokkal, nagyjából a mai kert méretének megfelelően.

Többszöri tulajdonosváltást követően 1871-ben Vigyázó Sándor vásárolta meg a vácrátóti birtokot. A nagyműveltségű gróf, nem sajnálva a költségeket, a kor divatjának megfelelően szentimentális tájképi stílusban alakíttatta át a kertet. Ennek stíluselemeit (tagolt felszín, tórendszer, mesterséges vízesés, tágas tisztások, nagy nyiladékok szélükön különleges színű vagy alakú fákkal stb.) és a kerti építményeket (vízimalom, műrom, sziklaalagút) mindmáig láthatjuk. A XIX. század végére Vigyázó gróf már a növények tekintetében is rendkívül változatos gyűjteményes (dendrológiai) kertet hozott létre. Ez a gazdag élő gyűjtemény szolgáltatta a mai botanikus kert alapját.

Vigyázó Sándor 1921-ben elhunyt. Végrendeletében roppant vagyonát (20 millió aranypengő!) – könyvtárát, értékes műtárgygyűjteményét, kastélyait, városi palotáit, sok ezer kataszteri hold földjét – a Magyar Tudományos Akadémiának ajándékozta. A fia, Vigyázó Ferenc fia halála (1928) után életbe lépett testamentumot oldalági örökösök megtámadták. A hosszú pereskedés után polgári kézbe került kert komoly károsodásokat szenvedett. Az új tulajdonosok felszámolták az üvegházakat, lebontották a 28 szobás, emeletes kastélyt, helyette felépítették a ma is látható udvarházat, és kivágatták a kert jó részét is. A II. világháború alatt és után tovább pusztult a kert, végül a többszöri gazdacserét követően megvalósult az örökhagyók szándéka: az ingatlan az MTA birtokába került. Itt alakult meg a MTA Botanikai Kutatóintézete 1952. január 1-jén.

A modern botanikus kert kialakításában elévülhetetlen érdemeket szerzett az intézet hajdani igazgatóhelyettese, Ujvárosi Miklós (1912–1981) professzor. A kert fejlesztésének fő szempontja az volt, hogy az új gyűjteménycsoportok összeállításakor is megőrizzék annak régi formáját. A múlt században készült kertterv felhasználásával helyreállították az eredeti úthálózatot, megtisztították a területet, kitisztították az eliszaposodott tavakat, patakmedret, új műtárgyak, fahidak épültek. A pusztuló növényzet pótlására nagyarányú növényszaporításba kezdtek, és kialakult a négy klasszikus gyűjteményi egység. Nagy ráfordítással és kemény munkával sikerült a kertet olyan állapotba hozni, hogy az 1961-ben hivatalosan is megnyithatta kapuit a nagyközönség előtt.

A tudományos növénygyűjtemények folyamatos fejlesztésével az 1970-es évek végére a NBK Magyarország messze a leggazdagabb (13 ezer faj és változat) és legjobban fenntartott intézménye lett. Az elmúlt évtizedekben új nagyfelületű pozsgás- és kaktuszház, illetve trópusi üvegház épült, és renoválták a tájképi kerti építményeket is. A magas színvonalú környezeti nevelést a Berkenyeház és a Karbonház, valamint a tanterem, az ismertetőtáblák, tematikus tanösvények és számos kiadvány szolgálják. A fenntarthatóságot szem előtt tartva, saját termálkút révén, geotermikus energia szolgáltatja a fűtést. A korszerűsített öntözőrendszert a Sződ-Rákos-patak táplálja.

A botanikus kert az 1950-es évektől országos természetvédelmi terület, és mint történeti kert országos műemléki védettséget is élvez. 1916-ban elnyerte a Magyar Örökség Díjat.