A fiatal kutatóknak járó Arany János-díjat kapott Öllerer Kinga erdélyi biológus, az MTA ÖK tudományos munkatársa

Az Akadémia külső tagjai számára szervezett Külső Tagok Fórumát a Magyar Tudományos Akadémia 189. közgyűlésének keddi napján tartották. Az eseményen adták át az Arany János-díjakat és -érmeket, amelyekkel az MTA a külhoni magyar kutatók munkásságát ismeri el. A fiatal kutatóknak járó Arany János-díjat Öllerer Kinga erdélyi biológus kapta.

A Bukaresti Egyetem Biológia Karán ökológia és természetvédelem szakirányon szerzett diplomát 2004-ben, majd tanulmányait az uppsalai Svéd Agrártudományi Egyetem, valamint a bukaresti Ion Mincu Építészeti és Urbanisztikai Egyetem mesterképzésein folytatta. Doktori fokozatát a Román Akadémián szerezte 2015-ben, Dél-Erdély fáslegelőinek növényzete – történet, ökológia és konzervációbiológia című, angol nyelvű munkájával. Jelenleg tudományos munkatársként dolgozik a Román Akadémia Biológiai Intézetében és 2016 óta az MTA Ökológiai Kutatóközpontjában. Kutatási területe a vegetációökológia, a fáslegelők, a táj- és vegetációtörténet, az élőhely-térképezés, a hagyományos tájhasználati módszerek szerepe a biodiverzitás növelésében és megőrzésében, az ökológiai oktatás és tudománynépszerűsítés.
Több alkalommal vett részt hosszabb-rövidebb külföldi tanulmányutakon, azonban mindannyiszor hazatért. Számos nemzetközi konferencia előadója, tudományos bizottsági tagja, ülésvezetője. 2017-ben szakértői szinten meghívást kapott a Biodiverzitás és Ökoszisztéma-szolgáltatás Kormányközi Platform (IPBES) munkájába, melynek keretében a hagyományos ökológiai tudás és a biodiverzitás kapcsolatát kutatja. Öllerer Kinga a fiatal romániai magyar tudósgeneráció kiváló képviselőjeként a tudományos közéletben is tevékeny szerepet játszik – szerepel az Arany János-díjban részesülteket bemutató kiadványban.

Öllerer Kinga az MTA Ökológiai Kutatóközpont GINOP Fenntartható Ökoszisztémák Csoportjának tudományos munkatársa. A legeltetés növényzetre gyakorolt hatása nem konvencionális legelőterületeken című pályázatban vesz részt, emellett az IPBES keretén belül a hagyományos ökológiai tudás és a biodiverzitás közötti kapcsolatokat kutatja.
http://www.okologia.mta.hu/Ollerer.Kinga

Forrás: mta.hu