Hírek

Ötvenöt kutató, közöttük tíz kutatónő vehette át Pálinkás József elnöktől az MTA doktora cím megszerzéséről szóló oklevelet az Akadémia székházában. Az MTA 182. közgyűlésének tavalyi döntése alapján 2012-ben a korábbinál még szigorúbb és átláthatóbb eljárás után ítélték oda a hazai tudományos élet rangos tudományos fokozatát.

Főtitkári Elismerés az MTA szolgálatában végzett kiemelkedő munkáért

Tizenheten vehették át Németh Tamás főtitkártól és Csépe Valéria főtitkárhelyettestől az Akadémia székházának Koncerttermében tartott ünnepségen a 2001-ben Főtitkári Dicséretként alapított, majd két évvel ezelőtt Elismeréssé átalakított kitüntetést.

Az MTA megújuló intézethálózata tizenkét vezetőjének adta át kinevezését Pálinkás József, az Akadémia elnöke. A tíz kutatóközpont élére kinevezett főigazgatókat és a két kutatóintézet vezetésével megbízott igazgatókat az együttműködési lehetőségek jobb kihasználására, valamint tehetséges fiatalok felkutatására biztatta.

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont kutatóinak a távérzékeléses vizsgálatokról szóló két esettanulmányát tartalmazza az a közelmúltban megjelent kötet, amely az ökológiai kutatások számára új lehetőséget jelentő műholdas adatgyűjtés tapasztalatairól ad átfogó képet.

Az idei évben huszadik alkalommal adták át Magyarország, és egyben a közép-európai régió legrangosabb természetfotós szakmai elismerését, a "naturArt Az Év Természetfotósa” díjat, ahol Potyó Imre kollégánk a „Napnyugtától napkeltéig” kategóriában második helyezést ért el „ Csillagok alatt „ c. alkotásával.

Imre néhány mondata a kép készítéséről:

Az Ökológus Tea következő hétfői előadását Báldi András tartja:
Új lehetőségek? Az MTA Ökológiai Kutatóközpont kialakulása és kölcsönhatása a magyar ökológiával

Időpont: 2012. november 12., 16 óra.

Helyszín: a szokásos 7. emelet 206. terem az ELTE Lágymányosi Déli Tömbben.

A Kutatóközpont negyed évente megjelenő hírlevelének következő - őszi - száma október elején megjelent. A teljes hírlevelet itt olvashatják.

Az MTA Ökológiai Kutatóközponthoz tartozó intézetek első közös szakmai rendezvényét, az „MTA ÖK Napok”-at, 2012. június 21-24. között rendeztük meg Tihanyban. A tudományos előadóülés fő célja volt, hogy kutatóink minél jobban megismerhessék egymás munkáját, ezzel is elősegítve a jövőbeli együttműködést.

A fényképekkel gazdagon illusztrált könyv áttekinti a Balaton vízi élővilágának meghatározó részét. Célja, hogy bemutassa és láttassa a tó vízi élőlényegyütteseit, ökológiai helyzetüket és szerepüket. A fényképek mindegyike a Balatonon készült, a tavat, annak jellemző élőhelyeit és élőlényeit mutatja be.

Befejeződött az MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézetében a megújuló energiaforrásokra alapozott "GEOTERM Vácrátót" projekt beruházása. Ennek eredményeként a Nemzeti Botanikus Kert üvegházait, a kutatóközpont épületeit, valamint a helyi önkormányzat központi létesítményeit energiatakarékos és környezetkímélő módon fogjuk fűteni.

Oldalak