MTA ÖK a sajtóban, médiában

Az MTA ÖK kutatóinak, rendezvényeinek és eredményeinek megjelenése a sajtóban vagy más médiában.

2016-02-25 mti.hu, webradio.hu, agroinform.com és több médium

A tárca felidézte, a Növényi Diverzitás Központ (NöDiK) koordinálásával megvalósult programban társult kedvezményezettként vett részt a MTA Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete, valamint az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság. A pályázathoz a Földművelésügyi Minisztérium biztosított társfinanszírozást. Első lépésként létrejött a Pannon Magbank, amely az ötéves program végére a Magyarországon vadon élő őshonos flóra mintegy 50 százalékának, azaz 800 fajnak a begyűjtését és magbanki tárolását vállalta. - mti.hu (02.25)

FM: a legjobb természetvédelmi pályázatok közé választotta a Pannon Magbank programot az Európai Bizottság (02.25) webradio.hu

A legjobb természetvédelmi pályázatok között a Pannon Magbank program (02.25) agroinform.com

Az Európai Bizottság a legjobb természetvédelmi pályázatok közé választotta a Pannon Magbank programot (02.25) kormany.hu

FM: a legjobb természetvédelmi pályázatok közé választotta a Pannon Magbank programot az Európai Bizottság (02.25) elemzeskozpont.hu

2016-02-24 nol.hu

Az itt látható három képet 230 103 fotó közül válogatták be a legjobb tíz közé a Sony World Photography Awards ítészei. Egészen különböző világokat látunk itt, de a három fotográfiában mégis van valami nagyon közös: magyar fotós készítette. A világ legnagyobb szabású fotós versenyének pillanatnyi állása ma lett hivatalos, a diadal apropóján külön-külön is megkerestük a nap hőseit. …
…Potyó Imre először 2012-ben tapasztalta meg a védett dunavirág (Ephoron virgo) rajzásának látványát, az egyik legizgalmasabb témát, amellyel fotósként valaha találkozott. Nem látott még fényképet ezekről a rovarokról, ezért is választotta ezt a témát a Sony pályázatára.
A tavalyi szezonban tizenkét estén kerestem a dunavirágok selyemútját – mesélte –, először a Rába csendes, sötét, csillagos kanyarulataiban vártam rajzásukat, később a Duna széles főágánál, Gödön és a szentendrei Duna-szakasz szűkebb, kavicsos partjain is megcsodáltam, amint ellepik a folyó felszínét. Az első kérészek mindig sötétedés után jelennek meg, majd egyre többen „táncolnak” a vízfelszín felett. Az ezután kialakuló sűrű rovarfelhőkben csodálatos élmény fényképezni.
A Csillagtáncot a Rába egyik természetközeli partszakaszán, fotósállvánnyal térdig a vízbe gázolva készítette el: a hosszabb expozíció és a vakuderítés lehetővé tette a kérészek és az égbolt csillagainak együttes beexponálását, így a kép jól szemlélteti esti rajzásuk hangulatát.

2016-02-23 Népszabadság
Van képük hozzá: 230 103 képből három magyar mű az első tízben

2005-ben végzett a Szegedi Tudományegyetem környezettudományi szakán, természetvédelmi szakirányon, később az MTA ÖK Duna-kutató Intézet segédmunkatársa lett. 25 éves kora óta elkötelezett természetfotósként tevékenykedik, autodidaktaként képzi magát. Kedvenc fotós helyszíne a Börzsöny, a gödi hullámtér és a Naszály. Balogh Attila: Larung Gar. Potyó Imre: Csillagtánc. Kasza Zoltán: Keret az égen. Bárkay Tamás - Népszabadság (1,11. oldal)

2016-02-12 mixonline.hu

A Vácrátóti Botanikus Kert minden évszakban várja a látogatókat, 27 hektáron, 12000 növényfajjal. Ezzel hazánk leggazdagabb botanikus gyűjteménye, ahol tavak, folyók szelik át a fákkal tarkított tájat, s a gyerekeket még egy titokzatos vízimalom is várja! - mixonline.hu (02.12)

2016-02-09 MTV
Kék bolygó - Duna helyzete I. rész

Kék bolygó - Duna helyzete I. rész -Címkék: Lovász László, Baranyai Gábor, elterelés, Gubányi András, Guti Gábor - MTV (02.09-13:17 (hossza: 5 perc))

2016-02-08 Napló
Felfordult az élővilág egyensúlya

A 2002 körül behurcolt nagy testű amuri kagyló (Sinanodonta woodiana) elsősorban a Keszthelyi- és a Szigligeti- öbölben fordul elő nagyobb mennyiségben, ahol a nagy testű kagylóállomány (Unionidae) összes biomasszájának akár 80 százalékát is kiteszi - hangsúlyozta Balogh Csilla, a Balatoni Limnológiai Intézet csoportvezetője. - Az amuri kagyló megfelelő "aljzatként" szolgál többek között az invazív Dreissenafajok számára is, melyek így a köves parti zóna mellett az iszapos területeken is képesek teret hódítani és nagyméretű telepeket létrehozni. - Napló (6. oldal)

2016-02-01 Kossuth Rádió
A vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert

Címkék: Vigyázó Sándor, kastély, útrendszer, Magyar Tudományos Akadémia, Újvárosi Miklós. - Kossuth Rádió - Napközben (02.01-10:52 (hossza: 3 perc))

2016-01-28 InfoRádió, Hír TV
Szigetköz és Csallóköz konferencia

A Szigetköz és a Csallóköz rehabilitációs lehetőségeiről rendeztek ma konferenciát a Magyar Tudományos Akadémián. Az elmúlt 150 évben történt dunai folyószabályozás, valamint a Bős-nagymarosi beruházás restaurációs lehetőségeiről Guti Gábort, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna Kutatóintézetének tudományos főmunkatársát Sántha András kérdezte. Címkék: csatorna, árhullám - InfoRádió (01.26-17:32 (hossza: 3 perc))
[Konferencia a bős-nagymarosi beruházásról (01.26-14:45 (hossza: 3 perc)) InfoRádió]
[Újra napirenden Bős-Nagymaros ügye (01.26-18:47 (hossza: 8 perc)) HírTV]
Hogyan óvható meg a Szigetköz és a Csallóköz élővilága? magyarvadasz.hu
korkep.sk

2016-01-20 Kertbarát Magazin

A szürke téli napokon a nyárról, melegről, buja zöld trópusi tájakról álmodozunk. Nem kell messzire utazni az élményért, hiszen a botanikus kertek üvegházaiban télen is egzotikus virágok, óriáspálmák, fikuszok, banánfák, húsevő és vízinövények, kaktuszok, liánok, páfrányok, orchideák dzsungelében sétálhatunk, és feltöltődhetünk meleggel, nyári hangulattal...
Szerzők: Thalmeiner Tünde, Szakács-Nagy Zsuzsa

2016-01-20 Kertbarát Magazin

Sokan hajlamosak a télben csak a hideget, a rövid, sötét napokat, a szomorú szürkeséget látni. Pedig ebben az évszakban is megtalálhatjuk az örömöt és a szépséget, főként a jól tervezett, ügyesen összeültetett kertben...
Szerző: Kósa Géza

2016-01-20 Kertbarát Magazin

Az olajos magvak ősidők óta az emberiség fontos élelmiszer-alapanyagai. Közös jellemzőjük, hogy kalóriadúsak, olajokban, omega-6-zsírsavakban, fehérjében, rost- és ásványi anyagokban gazdagok. ugyanakkor az e magvakat termő növények rendkívül változatosak származásuk, felépítésük és növénytani hovatartozásuk szerint. A nálunk termesztett dió, mandula, mogyoró mellett a mediterrán és trópusi vidékekről származó olajos magvak is mind népszerűbbek...
Szerző: Fráter Erzsébet

2016-01-13 National Geographic
Busajárás

Az állomány így sem lett kisebb, csak szinten maradt" - mondja Vitál Zoltán, az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársa. A vizsgált egyedek legidősebbje is 16 éves volt csupán, vagyis a kifogott busák nem származhattak a több mint harminc éve lezárult telepítésből. Ikraszórásra utaló jelekre igen, busaivadékra ritkán akadtak a kutatók. A genetikai vizsgálatok is arra mutatnak, hogy a balatoni busák nem alkotnak szaporodási közösséget.
Bordás Veronika - National Geographic (26. oldal)

2015-12-25 tozsdeforum.hu

A Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpontja vezetésével sikeresen és eredményesen zárult az AGRATéR projekt. Az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 program végrehajtására Magyarország Együttműködési Megállapodást írt alá Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselőivel az "Alkalmazkodás az éghajlatváltozáshoz Magyarországon" program megvalósítására. A program átfogó célja, hogy elősegítse az éghajlatváltozás hatásaihoz való alkalmazkodást, elmélyítse az ismereteket az éghajlatváltozás hatásairól, és növelje a társadalom tudatosságát.Számszerűsítik a tényezőket. Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás területi és ágazati stratégai integrációja széleskörű információkat igényel a változásokkal szembeni agrár-gazdasági, környezeti sérülékenységről, ugyanakkor ilyen adatokkal korlátozottan rendelkezünk.
A projektet izlandi, liechtensteini és norvégiai támogatásból a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont (MTA ATK) koordinálásával az Agrárgazdasági Kutató Intézete (AKI), a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Erdészeti Tudományos Intézet (NAIK ERTI) és a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Ökológiai és Botanikai Intézete (MTA ÖK ÖBI) valósítja meg.

2015-12-21 Petőfi Népe
Pulira hiába vártak

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársa az elmúlt öt évben négy alkalommal járt tanulmányúton Közép-Ázsiában: Mongóliában, az Urál lábánál és Dél-Kazahsztánban. Ezen távoli tájak, valamint a Hortobágy és a Kiskunság szikesekkel teliszórt legelői gyakran meglepően hasonlóak. A különbség a méretekben van, mivel a keleti országokban 10 vagy akár 50 ezer hektáros egybefüggő legelőkön tartják a juhot, marhát, lovat, kecskét, tevét, jakot. -Popovics Zsuzsanna - Petőfi Népe (3. oldal)

2015-12-11 facebook.com

2016 január 9-én, szombaton 14:00-15:45 között tartjuk a "A BOTANIKUS KERT VIRÁGAI " akvarell festészeti program következő foglalkozását.
További információk: http://www.botanikuskert.hu/
Az idei évtől télen is látogathatók az üvegházaink és állandó kiállításaink. Egy kis trópusi hangulatért, botanikai és klímaváltozással kapcsolatos tudásért, madár megfigyelésre érdemes ellátogatni Vácrátótra, a Nemzeti Botanikus Kertbe. A "Hónap érdekességei" vezetőlap (honlapunkról letölthető, jegypénztárban kérhető) segít a legfontosabb célpontok megtalálásában, a 27 ha-os kertben.

2015-12-11 InfoRádió
Algák és a globális felmelegedés

A globális felmelegedés okozta oxigénszint-csökkenés nagyobb veszélyt jelenthet az emberiségre, mint a tengerszint emelkedése. Az óceánok hőmérsékletének 6 Celsius-fokos melegedése ugyanis a Leicesteri Egyetem kutatói szerint felboríthatja a vízben lebegő algák (fitoplankton) működésének egyensúlyát. Ezek az algák felelősek Földünk oxigéntermelésének mintegy kétharmadáért. Az InfoRádió részére Fehér Anna Magda kérdezte Somogyi Boglárkát, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársát. Az interjú témái a következők voltak: a fitoplankton szerves anyag- és oxigéntermelése; a különböző típusú algák eltérő hőmérsékleti toleranciája, a felmelegedés hatása az anyagcsere folyamatokra, illetve saját tapasztalataik a felmelegedéssel kapcsolatban, amely szerint télen a magasabb hőmérséklet a fitoplankton produktivitásának növekedését eredményezi a Balatonban.

2015-12-09 Duna World TV csatorna

Hogy hogyan élnek a növények, az erről való gondolkodás az átlagembernél megreked egy ponton: locsolni kell őket és akkor megnőnek. Csakhogy a növények nem passzívan vegetáló lények. Megjegyzik a múlt eseményeit, megtervezik jövőjüket, és kíméletlenül saját érdekeiket tartják a legfontosabbnak. Furfangos taktikáik vannak, amelyeket csak most kezdünk igazán felfedezni. A 2015-ben készült 52 perces magyar ismeretterjesztő film elkészítésében munkatársaink is részt vettek:
Csányi Béla (MTA ÖK Duna-kutató Intézet), Kósa Géza (MTA ÖK Nemzeti Botanikuskert, Vácrátót) , Kutszegi Gergely és Molnár Zsolt (MTA ÖK Ökológiai és Botanikai Intézet).
Bemutató: Duna World 2015. december 9. 17:35 és ismétlés 2015. december 10. 7:40

Stáblista:
rendező: Berta Enikő Hepke Tímea
forgatókönyvíró: Berta Enikő
operatőr: Buda János

2015-12-08 Napló
Veszélyesen terjeszkedő fajok

Balogh Csilla, a Balatoni Limnológiai Intézet zooplankton- és élőbevonat-kutató csoportjának vezetője, tudományos munkatárs: Kíméljük, őrizzük meg a természetes élőhelyeket! - - A sorozatot szerkeszti: Tóth József Károly ny. egyetemi docens. *Balogh Csilla - szerkesztoseg@naplo.plt.hu - Napló (6. oldal)

2015-12-06 szekelyhon.ro

Erdőszentgyörgyön találkozott a Nyárád és Kis-Küküllő vidékét felölelő Natura 2000 területen élők képviselőivel a Milvus Csoport madártani és természetvédelmi egyesület....Mivel ebben a projektben első ízben ültek le tárgyalni a helyiekkel, Kelemen Márton, a szervezet munkatársa ismertette a kutatási kezdeményezést, amelyet a Milvus a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóintézetével és a kelet- és közép-európai természetvédelmi szervezeteket összekapcsoló hálószervezetével, a CEEweb-bel közösen valósít meg. Az ökoszisztéma szolgáltatás mindazokat a „hasznokat” jelenti, amelyeket a természet, az élővilág megteremt, biztosít az ember, a társadalom számára. A kutatás során egyszerű módszerekkel és tudományos háttérrel térképezik fel a két vidék adottságait, de ez a munka a helyi tudáson alapszik, a tájban élők élettapasztalatát szeretnék hasznosítani a minél pontosabb eredmények eléréséhez. A kiválasztott szolgáltatásokra mérőszámokat dolgoznak ki, az eredményeket pedig a döntéshozók figyelmébe ajánlják....

2015-12-04 veol.hu

Felgyorsult globális világunkban a biológiai inváziók sokaságával kell számolnunk.
Dr. Balogh Csilla csoportvezető, az MTA ÖK Balatoni Limnológiai Intézet tudományos munkatársának ismeretterjesztő cikke a veol..hu tudomány rovatában.

Oldalak

Kapcsolódó oldalak: