Média

2019-04-30 humusz.hu

...Tudósok és pásztorok párbeszéde, azaz új tudásszintézis alapozza meg a fenntartható fejlődéshez szükséges döntéseket Az IPBES, az ENSZ hátterű, biológiai sokféleség megőrzésével foglalkozó tudósokat tömörítő kormányközi világszervezet az emberiség tudásrendszereinek szintézisét tűzte ki céljául, amellyel új utakat tör annak érdekében, hogy minél jobban megalapozza a fenntartható fejlődéshez szükséges döntéseket.Magyar kutatók az IPBES vezetői paneljébenIPBES-ben a magyar kutatóknak, ezen belül is az MTA Ökológiai Kutatóközpont munkatársainak kiemelt szerepe van, hiszen széles hazai részvétel valósul meg a társadalom-, élet- és természettudományok szakértői részéről egyaránt. - humusz.hu (04.30)

2019-04-29 agrarszektor.hu

Magyar kutatók a vízi ökoszisztémák táplálékhálózati modelljeit elemezve arra keresik a választ, mely fajok halászatával milyen mértékben sérül a rendszer, vagyis melyik halnak mekkora a jelentősége a tengeri vagy édesvízi életközösségben. Az alkalmazott modell segítségével a fajokat számozott fontossági sorrendbe teszik - tudósított a magro.hu.
Az MTA Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatója, Jordán Ferenc és csoportja által kidolgozott módszerek nem kizárólag halakra és tengeri halászatra alkalmazhatóak. A fajok fontosságának kutatása hozzájárulhat a rendszerszemléletű természetvédelem megalapozásához is. Ez a megközelítési mód az egyes fajokat főként egy közösség részeinek tekinti. Jordán Ferenc a legmodernebb informatikai big data módszereket alkalmazza ökológiai kutatásaiban. Fő területe az ökológiai rendszermodellek elemzése például a hálózatelemzés segítségével. Szerinte nemcsak a vörös listás (kihalástól veszélyeztetett) fajokat kell védeni, hanem olyanokat is, amelyekből adott esetben sok van, mégis megállapítható, hogy a teljes rendszer szempontjából kulcsfontosságúak. Az alkalmazott modell segítségével a fajokat számozott fontossági sorrendbe teszik.

2019-04-29 agrarszektor.hu

...Termetes csuka (Forrás: mork.nyugat.hu)Az MTA Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatója, Jordán Ferenc és csoportja által kidolgozott módszerek nem kizárólag halakra és tengeri halászatra alkalmazhatóak. A fajok fontosságának kutatása hozzájárulhat a rendszerszemléletű természetvédelem megalapozásához is. Ez a megközelítési mód az egyes fajokat főként egy közösség részeinek tekinti. Jordán Ferenc a legmodernebb informatikai big data módszereket alkalmazza ökológiai kutatásaiban. - agrarszektor.hu (04.29)

2019-04-28 napi.hu

A túlstabilizált vízszint miatt 10 éve stagnál a balatoni nádas állapota - mondta el az InfoRádióban Tóth Viktor, a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.
...Állapota nagyjából a kilencvenes évek állapotában megmaradt.A másik szempont, ami talán a negatív színben tüntetheti fel a balatoni nádas állapotát, hogy az elmúlt években télen nem volt olyan jég a Balatonon, ami a nádaratáshoz létszükséglet.Gyakorlatilag nem volt nádaratás, így jelentős mennyiségű szervesanyag hullott a nádasok területén az üledékre, ami a jövőben akár veszélyeztetheti is a nádas állapotát- figyelmeztetett az MTA kutatója. - napi.hu (04.28)

Nagy gond lehet a Balatonnál infostart.hu (04.28)

Stagnál a balatoni nádas állapota (infostart.hu) (04.28) hirbalaton.hu

2019-04-27 index.hu

Jövő héten tartja közgyűlését Párizsban az ENSZ biodiverzitással és ökoszisztéma-szolgáltatásokkal foglalkozó kormányközi platformja (IPBES), amelyben számos magyar kutató dolgozik. Noha a testület elé tárandó jelentéstervezet még nem nyilvános, az egyik résztvevő magyar kutató, Molnár Zsolt szerint az IPBES újra leteszi a névjegyét amellett, hogy a földi élet sokféleségének megőrzése csak a teljes emberiség - így a tudományos közösségen kívül álló hagyományos gazdálkodást folytató emberek - tudása által lehetséges. A magyar etnoökológus szerint a pásztorok közreműködése nélkül nehezebb megvédeni a sok hazai gyepterület életközösségét.

2019-04-25 Klubrádió Utópia

Molnár Zsolt botanikus és etnoökológus az MTA Ökológiai Kutatóközpont hagyományos ökológiai tudás kutatócsoport vezetője beszélgetett Neumann Gáborral a Klubrádió Utópia című műsorában 2019. április 23-án. A kutatócsoport a tájban élő ember pl. pásztorok, gazdálkodók ökológiai és a természethez fűződő tudásrendszerét vizsgálja, amely egy másik tudásrendszer az egyetemeken megszerezhetőhöz képest. Az 1992-es Riói Konferencián mondták ki először, hogy a természet, a biodiverzitás védelméhez szükség van a helyi közösségek tudásrendszerére is. A felvilágosodás óta az egyetemeken szerzett tudás az egyetemleges, ettől kezdve a hagyományos paraszti tudást lenézték, maradinak tartották. Csak a közelmúltban történt meg az a szemléletváltozás, amely megjelenik az IPBES világprogramban is, a hagyományos ökológiai tudás beépítése a természet bölcs hasznosításába. A természetvédelem számára például közvetlen haszna van a pásztorok tudásával és közreműködésével megvalósuló legeltetésnek (egészségesebb állatállomány, biodiverzitás fenntartása) szemben a bekerítéses legeltetéssel. A beszélgetés során szóba került a pásztorok állatgyógyító tudása, a hibrid tudás is.
A klímaváltozásra adott válaszok kapcsán a beszélgetés a technológia nagyon gyors változására és az ehhez képest lemaradt társadalmi változásokra és ideológiákra terelődött. A hagyományos ökológiai tudás mai használata pl. a hosszabbtávú gondolkodásban, olyan oktatási módszerekben, amely a természetet közelebb hozza a mai élethez, nyilvánulhat meg.
Kulcsszavak: klímaváltozás, pásztorok, halászok, hagyományos gazdálkodás, IPBES, globális felmelegedés, globalista világnézet, technológiai fejlődés, aszály
2019. április 23. Utópia (2019/17. heti adás)

2019-04-25 balatontipp.hu

...Mások megfigyelik, megszámolják, én meg integrálom és modellezem - mutatta be magát röviden Jordán Ferenc, az MTA doktora. Az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatója április elejétől vezeti az intézetet. Mint elmondta, korábban dolgozott már Tihanyban, a Duna-kutató Intézetben, a Természettudományi Múzeumban és hat évet töltött az olaszországi Trentóban a Microsoft egyik cégénél.- A Microsoft Research egy önálló cég, aminek több kutatóintézete van. - balatontipp.hu (04.25)

2019-04-25 magro.hu

...A nemzetközi együttműködés célja, hogy olyan halak fogyasztását szorgalmazza, amelyek hiánya a lehető legkevésbé árt az ökoszisztémának, vagyis amelyek a táplálék-hálózatban betöltött szerepükből kiindulva kevésbé hatnak a többi fajra - olvasható az MTA Ökológiai Kutatóközpont közleményében. A túlhalászat csökkentéséhez is fontos lehet, ha a magyar tudósok kiderítik, melyik fajok mennyire fontosak a teljes életközösség fennmaradása szempontjából - képünkön sült halak Az MTA Balatoni Limnológiai Intézet új igazgatója, Jordán Ferenc és csoportja által kidolgozott módszerek nem kizárólag halakra és tengeri halászatra alkalmazhatóak. - magro.hu (04.25)

2019-04-25 likebalaton.hu

A száguldozásnak akkor is lehet természetkárosító hatása, ha nem robbanómotorral működő jetskivel közelkedünk a Balatonon. A sekély tóban másként keletkeznek és nyelődnek el a hullámok, valamint a rezgések, mint a nagy vízmélységű tengerekben.
A Balaton ökológiáját kutató prof. G.-Tóth László szerint úgy tűnik, hogy már díszletként kezdjük használni a tavat a hangos rendezvényekhez, vagy a modern találmányokhoz.

– Egy ilyen sivító, vijjogó, zajos technikai eszköz ökológiai szempontból kockázatos és kerülendő a Balatonon! – mondta a LikeBalatonnak prof. G.-Tóth László, az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetének zoológusa, tudományos tanácsadója, az MTA doktora.

– Megnéztem az ide vonatkozó videófelvételeket, és ez az eszköz olyan zajjal jár, ami más üdülő embercsoportok számára kellemetlen. Alapvető etikai norma, hogy olyan dolgot az ember ne műveljen, pláne kedvtelésből, ami az embertársára nézve káros, vagy nem kellemes! Az nem lehet ellenvélemény, hogy mégsem annyira hangos, mint a robbanómotoros jetskik, hiszen azok eleve nincsenek a Balatonon! Én azt mondom, hogy ezt nem szabadna itt bevezetni, a zaj ugyanis a víz felszínén jobban is terjed! – hangsúlyozta a professzor. ...
likebalaton.hu (04.25)

ami más üdülő embercsoportok számára kellemetlen. [T:39] - nool.hu (04.26)
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) zaol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) veol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) duol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) feol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) vaol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) szoljon.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) teol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) bama.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) beol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) heol.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) kemma.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) sonline.hu]
[Még 2 méterrel a víz alatt is káros a jetski a Balatonra (04.26) baon.hu]

2019-04-23 InfoRádió
Balatoni nádasról

- A túlstabilizált vízszint miatt tíz éve stagnál a balatoni nádas állapota - erről beszélt a Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, Tóth Viktor. Hozzátette, már elkezdődött a tavaszi hajtások megjelenése, a vegetációs periódus a nádasnál. Címke: vízmozgás, üledék, szerves anyag, veszélyeztetés - InfoRádió (04.23-15:53 (hossza: 2 perc))

Oldalak