Média

2020-06-19 ATV, Hazahúzó

A vácrátóti az ország legnagyobb botanikus kertje, tájképi gyűjteményes kert. A botanikuskert munkatársai mutatták be a kert értékeit: Kósa Géza a kert nyugalmazott vezetője mutatta be a kert történetét, amely 1952-től az számítható tudományosan kutatott botanikus kertnek. A kert különleges emblematikus növényei többek között a mocsárciprusok, amelyek különleges a földből kinyúló légzőgyökereket nevelnek, amelyek a levegőből képesek oxigént megkötni. Különleges építmények a vízimalom, a műrom, a tavak rendszere. Ezért a kert maga is műemlék. Zsigmond Vince, a kert jelenlegi vezetője a kertben található gyűjteményekről, a tórendszerről, Fráter Erzsébet a kertben bejárható tansétákról beszélt. Halász Krisztián a az üvegházi, Lunk Gergely az évelő és sziklakerti gyűjteményeket mutatta be.

2020-06-17 veszpremtv.hu

Jó a Balaton vízminősége – ezt mondta a Magyar Tudományos Akadémia, Ökológiai Kutatóközpont, Balatoni Limnológia Intézetének igazgatója. Jordán Ferenc a Veszprém Televízió közéleti magazinműsorának adott interjút a tihanyi kutatóközpontban. A szakember felhívta figyelmet arra, hogy nem szabad elkényelmesednünk, továbbra is kiemelt figyelmet kell fordítani a tó védelmére, éppen azért, hogy ne fordulhasson elő a tavaly nyár végén tapasztalt algavirágzás.

2020-06-17 femina.hu

A téma kutatásával a közelmúltban MTA-pályadíjat elnyerő kutató hangsúlyozta, a kimutatott értékek nem jelentősek, hasonlóságot mutatnak más európai tavakéval, és az elmúlt évek adataival. Nanogramm/liter nagyságrendűek, vagyis oly csekély mértékűek, amelyek nem befolyásolják a fürdőzést.

2020-06-16 szoljon.hu

Ez év május 21-én a hungarikumok gyűjteményébe került a tiszavirág és a tiszavirágzás, ami által a tiszai kérész és kérészrajzás a hungarikum címet viseli. „Ez is, mint minden siker, csapatmunka! Támogatólevelek nélkül nem jött volna ez sem létre! Köszönet illeti Szalay Ferencet, Szolnok polgármesterét, dr. Juhász Lajost, a DE-MÉK Természetvédelmi Állattani és Vadgazdálkodási Tanszék vezetőjét, prof. dr. Szabolcs Lengyelt, az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) Tisza-kutató Osztályának tudományos főmunkatársát.

2020-06-16 turistamagazin.hu

„Ez itt a kert legmagasabb fája, ezek az idős platánok a kerttel egyidősek, itt van a mocsárciprus, azt is érdemes megkeresni, aztán itt van az idős bordás lonc, az is nagyon különleges, még éppen virágoznak a bazsarózsák is” – sorolja lelkesen a látnivalókat Sólyom Barbara, a botanikus kert munkatársa, akit arra kértem, jelöljön be néhány érdekes növényt a térképen, amit mindenképpen érdemes felkeresnem.

2020-06-14 24.hu

A párválasztás általában a tojó döntésén múlik, de magyar kutatók bizonyítják: a hím is szebben dalol annak, aki jobban tetszik neki. A madárdal rendkívül összetett, ami számunkra csak egy-egy ismételt dallam, az a fajtársaknak elképesztő mennyiségű információt közvetít.
Jablonszky Mónika aktuális munkája során a párválasztás egy új aspektusából vizsgálja a madáréneket, jelesül, hogy a hímek válogatnak-e a tojók között, pontosabban énekükben tetten érhető-e, különös szimpátia egyes tojók felbukkanásakor.

Oldalak