A dunavirág mentőakció a Duna World műsorán

Rendhagyó természetfilm készült a dunavirágról: a különleges technikai eszközökkel (magas fényérzékenységű kamerával és fénymikroszkóppal), illetve víz alatti felvételekkel illusztrált alkotás nem csak a dunai kérész életének fő mozzanatait mutatja be, hanem az MTA ÖK Duna-kutató Intézet és az ELTE kutatóinak a védett rovarfaj megmentésére tett erőfeszítéseit is. A magyar ismeretterjesztő filmet a Duna World műsorán vetítik január 14-én 16:40-től.
Meleg nyári alkony a Dunán és a Rábán. A víz mélyén különleges megjelenésű élőlények, a dunavirág lárvái gyülekeznek. Az egyedek csak a nász időszakában úsznak fel a vízfelszínre, hogy szárnyas rovarrá alakulva párt találjanak. A dunavirág rajzása sötétedéskor, este nyolc óra körül kezdődik, és tíz óráig tart. A szárnyas rovarok egyetlen célja az, hogy elszakadva vízi élőhelyüktől szaporodásukkal biztosítsák fajuk fennmaradását. Rajzásuk azonban korántsem zavartalan: a folyó felett átívelő kivilágított hidak ugyanis milliónyi rovar pusztulását okozhatják. A dunavirág mentőakció soha nem látott képeken mutatja be hazánk egyik legkülönösebb rovarfajának viselkedését és a fajt érintő összetett ökológiai fénycsapda hatásait. Az 50 perces film arra is kitér, hogy miként állíthatók az ELTE Környezetoptika Laboratórium, az ELTE Biológiai Szakmódszertani Csoport és az MTA ÖK Duna-kutató Intézet kutatóinak legújabb tudományos felfedezései a gyakorlati természetvédelem szolgálatába. A film főszerkesztője Lerner Balázs, rendezője Balázs Gergely. A látványos felvételek Tóth Zsolt Marcell és Tisza Balázs operatőri munkáját dicsérik.