Terjeszkedő ember, alkalmazkodó fajok - Kutatóhelyek Tárt Kapukkal, 2017

HELYSZÍN:
MTA Ökológiai Kutatóközpont Duna-kutató Intézet
1113 Budapest, Karolina út 29.

IDŐPONT:
2017. november 21. 10:00-16:00

Az MTA Ökológiai Kutatóközpont idén negyedik alkalommal kapcsolódik be a Kutatóhelyek Tárt Kapukkal rendezvénysorozatába a Duna-kutató Intézet 2014-ben birtokba vett budapesti, Karolina úti székházában. A program során kiemelt szerepet kap az emberi tevékenység következtében környezetünkben tapasztalható változások bemutatása – előadások, interaktív laborbemutatók és filmvetítések segítségével. Az előadásokon szóba kerül a túlhalászás következtében változó táplálékhálózatok kérdésköre, az úthálózatok kapcsán fragmentálódó élőhelyek problémái, a víztározók vízi élővilágra kifejtett hatásai és az invazív fajok terjedése is. Ezek mindegyike a kutatóközpontban folyó hosszú távú ökológiai kutatások és adatgyűjtések eredményein alapul.

A filmvetítéseken bemutatjuk A dunavirág mentőakció című, 50 perces filmet, amely az MTA ÖK Duna-kutató Intézet és az ELTE kutatóinak közreműködésével készült, és amely 2017-ben I. díjat nyert a III. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál Kárpát-medence természeti értékei – Dokumentumfilmek szekciójában. A dunavirágok filmben bemutatott légtánca igazi kuriózum, kérészéletükre azonban egy közelmúltban felfedezett környezetoptikai probléma vet árnyékot: a kivilágított hidak ugyanis kettős ökológiai fénycsapdaként működnek, miáltal sok milliónyi dunavirág pusztulását okozzák. A filmet a TZSM Produkció és a Filmdzsungel Stúdió készítette. A másik film az olaszfalui pásztorünnepről és az ezzel kapcsolatos, kutatóközpontban folyó kutatásokról szól majd.

ELŐADÁSOK:

10.00–10.20 Egzotikus fajok megjelenése, terjedése hazai élőhelyeken (Weiperth András, MTA ÖK DKI)
10.20–10.40 Az ökoszisztémák sebezhetősége: mennyi halat ehetünk? (Jordán Ferenc, MTA ÖK DKI)
10.40–11.00 Gyógyszermaradványok a felszíni vizekben (Záray Gyula, MTA ÖK DKI)
11.00–11.20 Tározók hatása a Duna élővilágára (Kiss Keve Tihamér, MTA ÖK DKI)
11.20–11.40 Túlélés és kihalás kicsiny élőhelyfoltokban (Jordán Ferenc, MTA ÖK DKI)
11.40–12.00 Fáslegelők természetvédelmének legfontosabb kérdései (Varga Anna, MTA ÖK ÖBI)

---ebédszünet---

FILMVETÍTÉS:

13.00–14.00 A dunavirág mentőakció (közreműködő: Kriska György, ELTE BI, MTA ÖK DKI)

INTERAKTÍV STANDOK:

Hogy működik az egymilliószoros nagyítást is lehetővé tevő pásztázó elektronmikroszkóp? Milyen eszközökkel zajlik egy mintavétel? Mik a szennyvíztisztítás fő lépései? Hogyan zavarja meg a vízi rovarok viselkedését egy fényes, fekete mesterséges felület? Miért jelentenek problémát az idegenhonos fajok? A rendezvény látogatóit egész nap tárt kapukkal várják az MTA ÖK Duna-kutató Intézet laboratóriumai, ahol közvetlenül a kutatóktól lehet válaszokat kapni többek között ezekre a kérdésekre is.

Pásztázó elektronmikroszkóp működése
Szennyvíztisztítás és gyógyszermaradványok
A vácrátóti Botanikuskert élővilága
Táplálékhálózatok
Poláros fény a rovarszemben
Idegenhonos rák- és hüllőbemutató
Mikroszkopikus állati planktonlények világa
Kutatások a kvantitatív anatómia laboratóriumban
Mintavételi eszközök

REGISZTRÁCIÓ:

A rendezvény ingyenes, de a zsúfoltság elkerülése érdekében előzetes regisztrációhoz kötött. A regisztráció a válaszlevél megküldése után válik érvényessé. Jelentkezéséhez kérjük szíveskedjen megküldeni az alábbi adatokat a TartKapuk@okologia.mta.hu e-mail címre küldött levélben:

- NÉV:
- ISKOLA/INTÉZMÉNY/CSOPORT NEVE: ... csoport esetében
- LÉTSZÁM: ... csoport esetében
- EGÉSZ NAP / DÉLELŐTT / DÉLUTÁN vesz részt a programon

Kérjük, minden további kérdésével forduljon Farkas Alexandrához, a rendezvény főszervezőjéhez a TartKapuk@okologia.mta.hu e-mail címen.